Tisztelt Sportszerető Kollégák!

Egy népszerű és vidám programra szeretnénk meghívni Önöket és Közösségeiket.

A World Walking Dayt, vagyis a világ gyaloglónapját a Rio de Janeiró-i Föld-konferenciához kapcsolódva indították útjára 1992. június 7-én. 2000 óta már minden kontinensen, több mint hetven országban - 1999-től Magyarországon is - rendeznek ilyen napot október első hétvégéjén; Magyarországon (és még számos más országban) pedig egész október folyamán. A program célja, hogy idősek és fiatalok, fiúk és lányok, tehát bárki, jó levegőn, baráti környezetben, gyaloglással, együtt tegyenek néhány lépést egészségük megőrzése érdekében, s szokjanak hozzá e nem megerőltető testmozgáshoz, illetve ismerjék meg jobban egymást és közvetlen környezetüket. Csupán könnyed sétát kell tenni, nincs semmilyen megkötés. A megtett kilométerek az egész világból összeadódnak, és kiadják azt a szép eredményt, hogy hányszor gyalogoltuk körbe közösen a Földet.

 

Hazánkban a Magyar Szabadidősport Szövetség koordinálásában több száz településen szerveznek ebben a hónapban gyaloglást, városi- és természeti sétákat, és rendeznek ehhez kapcsolódó programokat is.

Megyénk élen jár ennek a könnyed, közösségeket- és családokat összekovácsoló programnak a népszerűsítésében; évek óta magasan Békés megyében szervezünk a legtöbb helyen gyaloglónapot, nagyban hozzájárulva ezzel a világ összkilométereihez, és megyénk országos elismeréséhez.

Mint a szabadidősport megyei szervezetének vezetője, az a kérésem Önökhöz, hogy szervezzék meg ezt a programot október folyamán bármikor közösségük, közösségeik bevonásával, akár önállóan, akár a településen lévő más közösségekkel, egyesületekkel, iskolával, óvodával, vagy akár a települési önkormányzattal együttműködve. A sétán részt vehet 10 ember, 20, 50 vagy akár több száz is, a fontos, hogy minél több közösséget, egyesületet, intézményt, szervezetet, vállalkozást, munkahelyet, családot és baráti társaságot, és ezek által minél több települést tudjunk bevonni ebbe a méltán népszerű programba. Van olyan hely, ahol a történelem tanár egy települési körtúrára invitálja a lakosságot, van olyan, ahol a nyugdíjas klub vagy egy egyesület a tagjaival és családjaikkal sétál egyet a természetben, van, ahol az óvodások vagy az iskolások a nagyszüleikkel együtt nézik meg a település történelmi épületeit, természeti csodáit, struccfarmját, vagy egyéb érdekességeit. Van, ahol különböző programokkal kötik össze a sétát: pl. sportnapok, focikupák, tánc- és fitnesz bemutatók, a település egyesületeinek bemutatói, könyvtári programok, hagyományőrző rendezvények, zsíroskenyérparty, környezetvédelmi eszmecsere, hulladékgyűjtés, vetélkedők, totók, tea-és süticsata, és még számtalan különböző kísérőprogram kapcsolható hozzá.

A program nincs semmihez kötve, akárhány fővel, akárhány kilométer teljesítésével meg lehet szervezni, az egyetlen kérésem, hogy pár mondatban, néhány fotóval illusztrálva küldjenek nekem egy e-mailt a teljesítésről, illetve, hogy hány kilométert tettek meg (kb.). Mi ezt összesítjük, és továbbítjuk az országos szabadidősport szövetségnek, illetve igény szerint kitesszük a megyei szabadidősport facebook oldalára és ? az épp készülőben lévő ? honlapjára is, valamint a megyei sajtóban is leközlünk cikkeket az eseményről, de Önöket is arra kérem, hogy a helyi médiában is írjanak pár sort vagy akár bővebb beszámolót a rendezvényről.

A Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa elnökeként továbbá szeretném tájékoztatni Önöket, hogy szívesen veszünk részt a megyénkben bárhol, bármilyen szabadidős program megszervezésében, lebonyolításában, alkalmanként pedig ? lehetőségeinkhez mérten ? anyagilag is támogatjuk a megyei szabadidősport eseményeket. Szervezetünk 1989 óta népszerűsíti Békés megye szabadidősportját, és nagyon szívesen együttműködünk bármilyen közösséggel, baráti társasággal, egyesülettel, klubbal, intézménnyel, vállalattal, önkormányzattal, akár közös pályázatok keretében, akár bármilyen más úton-módon.

Ajánlott túratáv: 2-10 km.

Ajánlott útvonal: Jelentős emelkedőktől mentes, egyenletes, biztonságos terepet célszerű kijelölni. Ezen kívül javasoljuk, hogy a lehetőségek függvényében az útvonal legyen alkalmas arra, hogy bemutasson helyi (városi, települési) látványosságokat, nemzeti parkot, nevezetességeket is. Szlogenünk:

?Ismerd meg városodat gyalog(lással), kirándulj a természetben a szürke hétköznapok után!?

Ajánlott viselet: kényelmes cipő, laza, egyetlen testrészt sem szorító ruházat.

Korábbi évek:

http://www.masport.hu/?mod=gallery&cla=gallery&fun=masportGallery&year=2014&dir=13&mid=33

 

Szeretettel várunk Mindenkit!  :)

 

Sportbaráti üdvözlettel,

Domokos András

elnök

Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

0630/8504367

A személyes adatok kezelésével összefüggő tevékenységeinket az új Európai Uniós általános adatvédelmi rendeletben (GDPR: General Data Protection Regulation) kötelezően előírt és alkalmazandó szabályok tekintetében felülvizsgáltuk és elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy az abban, valamint a hazai hatályos jogszabályokban meghatározott követelményeknek megfelelően végezzük.

Az adatvédelmi dokumentumok a dokumentumtárban található.

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Adatkezelési tájékoztató