Báloztunk

A kora tavasz a báli szezon kezdete. Április 13-án sok-sok gyermek kerülgette az ünneplőbe öltözött felnőtteket, szülőket, vendégeket, akik a Márki Sándor Általános Iskola jótékonysági báljára érkeztek.

Nagy mulatság volt! A 180 vendég, köztük Gajda Róbert országgyűlési képviselő, Gyula város alpolgármestere, Kalcsó Istvánné Kétegyháza polgármestere és a képviselő-testület tagjai végigtapsolták a fellépőket.
Az 1, 2. osztályos néptáncosok német tánccal készültek, Bacsa László közreműködésével. A gitárszakkör tagjait Csumpilla Csaba, az aerobik csoportot Csete Hajnalka segítette. Volt Csipkerózsika, és kacsatánc Gálea Gáborné, mesejáték Csumpilláné Csáki Beáta felkészítésével. A Beszélő kezek és az öregdiákok furulya-produkciójában Papné Regős Ildikó, Niedermayerné Gécs Beáta, Furákné Pavelka Mariann és Csumpilla Csaba működött közre.

Hallhattunk szintetizátort Kis Henriettától, láthattunk modern táncbemutatót, élvezhettük a ?Gangnam Style? előadását Aradi Zsolt, Hipszki Erzsébet felkészítése mellett.
Énekprodukcióval örvendezetetett minket Papné Regős Ildikó, majd Niedermayer Györgynek és Vaczkó Jánosnak tapsolhattunk László Miklós, Gyerekek című színdarabja előadásáért.
Köszönhetően a nagylelkű nézőknek és támogatóknak, 267.300.- Ft gyűlt össze, melyet a Márki Sándor Általános Iskola és a szervezők az önkormányzati magyar óvoda létrehozására felszerelésére ajánlottak fel.
Köszönet érte! (J.)

A személyes adatok kezelésével összefüggő tevékenységeinket az új Európai Uniós általános adatvédelmi rendeletben (GDPR: General Data Protection Regulation) kötelezően előírt és alkalmazandó szabályok tekintetében felülvizsgáltuk és elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy az abban, valamint a hazai hatályos jogszabályokban meghatározott követelményeknek megfelelően végezzük.

Az adatvédelmi dokumentumok a dokumentumtárban található.

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Adatkezelési tájékoztató