III. Kétegyházi Valentin Napi Örömfutás

Egyesületünk, a KultúrÉlet és Tömegsport Egyesület 2017. február 12-én 10 órai kezdettel, várhatóan 14 óráig tartó futó rendezvényt szervez.

A verseny Kétegyháza belterületén kerül megrendezésre, a térkép mellékleten látható útvonalon, teljes útlezárás nélkül, kisebb, a kereszteződéseket ideiglenesen érintő forgalom megállítással, lassítással.

 

Az útvonal a következő: START – Kétegyháza központja, Bocskai utca (Piactér és Dózsa úti csemege közötti szakasz) - Széchenyi utca - Kétegyházai Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium – belső terület (Gyulai utat átszelve) - Batthyány utca (Gyulai utat átszelve) - Márki Sándor utca  - Úttörő utca (Dózsa utat átszelve) - Zrínyi utca - Rákóczi utca Bocskai utca CÉL – Kétegyháza piac tér.

A fenti táv 5,2 km. A verseny 5, 10, és 21km-es távokon folyik, így 1, 2, illetve 4 kört futnak a résztvevők.

Ebből következően a START és CÉL között újra át kell szelniük a Dózsa utcát.